Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Iránban kegyelmet kapott, illetve büntetéscsökkentésben részesült több mint 1800 fogvatartott.
Iránban több mint 1800 fogvatartott – közöttük száz, állambiztonság elleni bűncselekmény miatt elítélt rab – kapott közkegyelmet vagy részesült hátralévő büntetése elengedésében egy hétfői síita ünnep alkalmából – jelentette be az iráni igazságszolgáltatás.
ahol a hatóságok állítása szerint nem tartanak őrizetben politikai foglyokat – jegyezte meg a jelentést ismertető AFP francia hírügynökség.
Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője beleegyezett, hogy kegyelmet, illetve büntetéselengedést adjon 1849 elítéltnek
– olvasható az iráni igazságügyi hivatal honlapján.
Az intézkedést a rejtőzködő imám néven is ismert Mahdi (az iszlám Messiás), a tizenkettes síiták utolsó imámja születésnapja alkalmából hozták meg.
„A közkegyelemben részesülők listáján száz, állambiztonsággal kapcsolatos indítékok miatt elítélt is szerepel, közöttük olyanok, akik kapcsolatban álltak a 2019. novemberi eseményekkel” – írták, azonban részletekre nem tértek ki.
2019 novemberében a benzinár brutális emelésének bejelentésére tiltakozási hullám kezdődött több mint száz városban, amelyet a hatóságok vaskézzel nyomtak el.
Az ENSZ szerint tömeges letartóztatások történtek, a pontos szám továbbra sem ismert, mint ahogyan az sem, hány embert tartanak fogva azóta is a tiltakozó megmozdulással kapcsolatosan. Az igazságügyi hivatal vezetőjének javaslatára a legfőbb vezető minden évben többször gyakorol csoportos közkegyelmet vallási vagy nemzeti ünnepek alkalmával.
(MTI)
Fotó: MTI/EPA